Dr. Hegedűs Henrik PhD

 Dr. Hegedűs Henrik PhD

HSZOSZ főtitkára okl. humánmenedzser szakértő, okl. biztonság és védelempolitikai szakértő

Több mint két évtizeden át dolgoztam HR - esként (vezetőként is) a katonai felsőoktatásban. Oktatóként 16 éve tevékenykedem, a felsőoktatásban, a felnőttképzésben, vizsgaelnöki és szakértői feladatokat is ellátva. Oktatói tevékenységemet tekintve jelenleg az Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), Hadtudományi Doktori Iskola oktatója, téma kiírója és téma vezetője vagyok. Rendszeresen részt veszek a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) és a Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) rendezvényein, előadóként és szervezőként. Több konferenciát, köztük nemzetközi konferenciát szerveztem.

Egyetemi Jegyzetem, elektronikus tananyagom és több publikációm is megjelent globalizáció és a humánbiztonság aktuális problémáit, a téma civil és katonai vonatkozásait bemutatva. 2013 nyarán tagja lettem a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének, illetve ezen belül a Hadtudományi Bizottságnak, továbbá az Emberi erőforrások gazdaságtana tudományos testületnek (rangja az MTA IX. Osztályon belül: Munkabizottság, amely a Gazdálkodástudományi Bizottság szervezeti keretei között működik). Tagja vagyok továbbá a HSZOSZ -nek, 2014-től alelnökké, 2017-ben pedig a szervezet főtitkárává választottak. Tagja lettem a MHTT-nek is, jelenleg a Társaság Humánerőforrás - fejlesztési Szakosztályának titkára, valamint Etikai Bizottságának tagja vagyok. Az MHTT szakértőjeként szakterületem: a katonai humánerőforrás menedzselés, humánerőforrás fejlesztés. Részt vettem, részt veszek az NKE, a HSZOSZ és az MHTT által megkötött „Együttműködési Megállapodások” előkészítésében, az abban foglaltak realizálásában. Kiemelt kutatási területeim: a globalizáció, a humántőke gazdasági felértékelődésének vizsgálata, a tudásalapú társadalom megteremtésével összefüggésben.
Tagja vagyok- egyéni vállalkozóként - a Jász – Nagykun Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának.

Mindennapjaimat családom  teszi teljessé. Párommal - aki a köznevelés területén igazgatóhelyettesként, szakértőként tevékenykedik  - nemcsak a magánéletben, hanem a szakmában is kiegészítjük egymást

 


Nyomtatás   E-mail